Meszecsinka

kalandjai

A félhold árnyékában
Adriától Alpokig.

(cím by Csáfordi Chanelka)

 

   Adriától Alpokig

Szerdán délután elhagytuk a várost és délkelet felé vettük az irányt. Sötétedés után gyomorforgató szerpentinbe keveredtünk, baloldalt sötéten magasló hegyek, jobboldalt semmi. Éjfél körül átkompoztunk egy Mars kinézetű kopár földre. „Prometeusz” küldöttségéhez hasonlóan haladtunk az idegen bolygón, életjeleket keresve. A célpont váratlanul bukkant fel, az életjele pedig akkora volt, hogy torzított.

a345.jpg

Egy tengerparti youth hostelben találtuk magunkat, ricsaj és vidámság közepette. A pultos lány tánclépésben szolgálta ki a világ minden tájáról érkezett vendégeket, vidám zene szólt, a levegő izzott. Néhány slivovica elfogyasztása szükséges volt ahhoz, hogy beállítsuk a fókuszt. Aznapra még nem volt ott szállásunk, ezért a kötelező burek elfogyasztása után elmentünk kempinget keresni. Több van a szigeten, de valami miatt csak nappal vannak nyitva. A végén egy tisztáson húztuk fel sátrainkat a Sv. Duh (Szt. Szellem, magyarok Szt. Léleknek mondják) kemping mellett. A hegyen túl dübörgött az éjjel-nappali szabadtéri diszkó és lézerekkel pásztázta az eget, de nálunk kabóca koncert volt, sötétség és csillagos ég a tejúttal. Megállapítottuk, hogy a kabócák ciripelési ritmusa az afrikai zenéhez hasonló – nem géppontos, néha mintha szétesne, de mindig együtt marad, és olyan jólesően természetes.

A reggel a horvát vendégszeretettel kezdődött – fizetnünk kellett annak ellenére, hogy nem engedtek be minket a kempingbe éjszaka. Ezt nem vettük zokon, a tengerbe való első merülés után már nem idegeskedtünk.

a5.jpg

Reggel az árnyékkeresés

a6.jpg

a0.jpg

Rupaszov Tamás, a szervező, sofőr és basszusgitáros ezen az úton.

a01.jpg

Ő itt az énekesnő. 

Szabadságukat tervezők számára nemcsak a bakancsot javasoljuk a fájdalommentes strandoláshoz, de a vastag pénztárcát is – egy üdítőért 12 kunát kérnek egy átlagos helyen (kb. 450 Ft.). Megreggeliztünk a kempingben és elindultunk kirándulni.

a7.jpg

Ha kuna - matata.

a000.jpg

Afrikai sivatag tárult elénk. Gyér növényzet, semmi árnyék, sziklák és kavics.

a22.jpg

a45.jpg

a111.jpg

Sétáltunk egyet a Pag városban, aztán elindultunk az aznapi tetthelyre.

asd.jpg

A Big Yellow House személyzete tükrözi a látogatói színességét. Vezetője Zorán maga is zenél, Zágrábban tölti a telet, aztán áprilistól októberig itt van és nem sok ideje van a hosteltól 20 méterre található tengerben megmártózni. Dolgozik ott egy amerikai lány is, aki először vendégként érkezett, aztán ott ragadt és munkát vállalt. Ő főzte nekünk (és a személyzetnek) a finom curris ragut vacsorára.  Kicsit féltünk a koncert kezdetén, mert egy dolog egy klubban játszani a saját közönségednek és más egy tengerparti szórakozó helyen az átjáró részeg turistáknak. Egy kis, ám hangos csapatuk pont az énekesnő előtt állt és értekezett, amíg a szervezők el nem küldték őket. Ehhez képest a koncert végére a minden irányból nyitott teraszon mindenki csendesen ült és a zenekart figyelte. Ráadásként eljátszottuk az előzőleg kihagyott lassú számokat és ezután sem akartak elengedni.

 Annamari: Bókokkal és ajándékokkal halmoztak el! Erdőtündér voltam, és kaptam egy cuki képet is, amit egy horvát srác adott szeretete jeléül. 

dévid.jpg

ez itt a komment helye

Következett a „még egy slivovicát”, az éjjeli fürdés a tengerben és az emlékezet elhomályosodása.

Másnap nagyon nem akaródzott elindulni, pedig Zágrábba kellett sietnünk. A megbeszélt gázsinál több pénzt kaptunk, a teraszt átjárta a tengeri szellő, a bárban ingyen szolgáltak ki, a körülöttünk somfordálók másképp néztek ránk, mint 24 órája – kinek van kedve így elindulni?

a234.jpg

Mégis útra kerekedtünk, először a komp, azután észak felé.

a222.jpg

A zágrábi Mocvara klubban etno est volt.

aaa.jpg

Előttünk a Vuge balkáni népdal lány kórus lépett fel, igazán jó felvezetés volt, és jó volt eredetiben hallani az általunk is feldolgozott népdalokat. Most jut eszembe – ezeken a helyeken mintha inkább otthon éreznénk magunkat, mint itthon. A hangulat, a zenék, az emberek, a váratlan siker…

33.jpg

Lényegesen profibb hangosítást és nagy közönséget kaptunk ezen a helyen.

a1.jpg

Én évekig a „pörgős zenét kell játszani, különben nem táncolnak az emberek” tripben vettem részt, most nagyon jó érzés volt látni, hogy az emberek a gyors számokra beindulnak, a lassúakat pedig figyelmesen hallgatják, és így teljes az egész. A húrszakadás is megvárt az utolsó akkordig.

a3.jpg

A koncert után Annamarit üldözték a rajongók, minket meghívtak italra, a CD-k fogytak, mi mást kívánhatnánk?

Annamari: Volt egy énekes lány, aki odajött hozzám később, koncert után. Azt mondta, hogy ő végig transzban volt, és hogy már nagyon régóta énekel, és mindig dicsérték a hangját, de miután hallott engem, teljesen elszállt. Merthogy, én mindent kihozok a hangomból, amit csak lehet, és ezentúl ő is ezt fogja csinálni, ezt az utat. És csak ismételgette ezt, teljesen elszállva, néha nem is értettem, mit mond. Én meg csak ültem és néztem, iszonyatosan meghatódva. Megöleltem, mert beszélni nem nagyon tudtam, aztán kaptam tőle egy piros virágos csatot (aminek nagyon örültem, mert pont olyanra vágytam, szóval ölelgettem tovább).

Másnap felfelé vettük az irányt. Átmentünk Szlovéniába és komoly szerpentineken haladtunk egyre magasabb hegyek között. A cél Tolmin volt, a Soca folyó mellett fekvő városka, amelyet jól ismerik a raftingolók.

2_1.jpg

A Sajeta (Villám) fesztiválon több mint 10 éve játszottunk már a Koraival, akkor állítólag úsztam is a 10 fokos hegyi folyóban. Most csak gyönyörködtünk a Tolminka és Soca folyók találkozási pontján, amelyet a fesztivál foglalt el, visszafogottan és illedelmesen.

1_1.jpg

Volt fafaragó és zenekészítő műhely, játszótér a kisgyerekeknek, akik egyenrangú vendégei voltak a fesztiválnak a színes ruhájú szüleik mellett. Volt beszélgetés legendás szlovén zenészekkel, formaságok nélkül, a tűz körül ülve. A zene a koncertek kezdetéig halk kísérő elem volt és nem madárijesztő dübörgés. Aztán jöttek a koncertek: a helyi ügyes Dubzilla és az elképesztő kísérleti elektronikát játszó német Jan Jelinek. Nem értettük a műsor összeállítás elvét, mert mi következtünk. Annamari a német hangszobrász hangos sikerét látva jogosan feltette a kérdést – ha ezek ezt szeretik, mit keresünk mi itt? Hát minket még jobban szerettek. Igazából még sose volt ekkora sikerünk, mert miután eljátszottunk minden lehetséges ráadást, ismételtünk már előadott számokat, de semmi sem volt elég a közönségnek. Itt is azt tapasztaltuk, hogy a csendes romantikus balladát vagy a csak Annamari által előadott népdalt ugyanolyan figyelem kíséri, mint a táncos számokat, csak az egyiket tátott szájú mozdulatlanság jellemzi, a másikat pedig vad ugrálás.

Annamari: Éppen öltözködtem a backstage-ben koncert után, amikor bejött egy pár. A férfi azt mondta, adni akar nekem egy ölelést. A lány meg azt, hogy ez volt a legjobb koncert, amit eddig hallott, és hogy az összes program helyett, nekünk kéne játszani tovább. Mind a három koncert után mondta valaki, hogy még sosem hallott ilyen zenét, és számok közben beletapsoltak az emberek ujjongva, kértek, hogy minél hamarabb menjünk vissza.

4_1.jpg

d.jpg

Egy kis panzióban aludtunk a hegyoldalban. Az időnként felerősödő szél lágy hangja a csend része maradt, a félhold hideg fénye pedig a sötét éj lenyomata arcunkon.

t h e   e n d

22.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meszecsinka.blog.hu/api/trackback/id/tr984688889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása