Meszecsinka

Görögországban jártunk. Athénban és a Hydra szigeten. Athénben a rothadást tapasztaltuk, Hydrán az életet. Másfél óra útra vannak egymástól (gyors hajón).

Athénban felléptünk a Zene Ünnepén és részt vettünk egy EU-s programban, Hydra az előre nem megtervezett ráadás volt.

A 300ezer példányszámban megjelenő athéni újságban a Meszecsinka

Athén feszült. Nem tudom, milyen volt régen, biztosan jobb. A görögök az európai civilizáció prototípisa, kultúrájuk és fontosságuk nem megkérdőjelezhető. Most újra előreszaladtak és megmutatják, milyen a krízis Európája. Fönt a dombon az Akropolisz, lent a téren a Zene Ünnepe. Mellette a belvárosi kis parkban szúrják fecskendővel a boldogító mérget magukba az arra szakosodott emberek. Ülünk a színpad mögötti kávézóban a szervező két kisgyermekével, mellettünk épp mentővel és rendőrökkel viszik az egyik túllőtt férfit, közben pár méterre ketten hasba szúrnak, rájuk nem is néznek a törvény képviselői.

A szállodánk és az EU-s foglakozás épülete (valami minisztérium) között 15 perc gyalogút van. Útközben megtapasztalhatjuk Athén valóságát. A balkáni főváros sokszínűsége, kicsi üzletek, minden az utcán folyik, mindenki mindent árul, próbál valahogy megélni. Egy bácsi áll a napon, előtte kis asztalon ezerféle igazolványtok. Az üveges tekintete elárulja, hogy nincs kereslet. Kicsit arébb fekszik a járdán egy afrikai, akit éjjel-nappal egy pózban látjuk, félig fekve és az egyik karjának támaszkodva. Perecárus, akinek a szeme éjfél felé a tokáruséra kezd hasonlítani. És a kábszeresek utcája. Koordinálatlan mozgású koszos, csont-bőr emberek, akik csak akkor élénkülnek fel, amikor a következő adagot készítik elő. Fekvőhelyek mindenhol, de a legtöbb élvező nem jut el odáig és az utca közepén éli rövidtávú kikapcsolódását.

Az utcák forradalmi graffitykkel tele, a hírek tiltakozásokról szólnak. Egyet látunk - egy kis kórház bezárása ellen tiltakoznak egy páran az épület előtt. Egyre inkább csak a mozgást látom ezekben: valaki egy mozdulatsort tesz, ami sok ember mozgásirányát befolyásolja. Erre a sok ember kiáll az utcára és ... áll. Néha beszél. Adekvát reakció ez?

Az EU program képviselőit közben Athén polgármestere látja vendégül a rezidenciája tetőkertjén. Mi nem tudunk jelen lenni, mert fellépünk a Floral kávézóban.

Ez egy igen központi hely, heti 3-4 koncertet tartanak, a bulis városrész közepén, a háromszöget alakító téren a kávézó előtt mindig nyüzsögnek a művésznek kinéző tömegek. Floral nemcsak kávézó és koncerthely, de könyvesbolt is.

Ott ismerkedtem meg Evgeniy nevű ukrán felszolgálóval, akivel egyből megbarátkoztunk. 22 éves, 12 éve érkezett Athénbe a szüleivel. Egyik szülője ukrán, a másik orosz, Moldáviában éltek. Ez a posztszovjet köztársaságok legszegényebbike, így nem csoda, hogy külföldön kerestek menedéket a szülei. Csak az nem világos, miért nem Németországba mentek. Bár a mediterrán "mindig minden van" ország imázsa vonzóbb, és ki tudta akkor, hogy az lesz, ami most van? "El lehet lenni - mondja Evgeniy - ha van munkád, akkor OK". Szerencsésnek mondhatja magát, de értékeli a szerencséjét - hiába ott a nyelvén beszélő új barát, a szeme folyamatosan figyeli a vendégeket a beszélgetés közben és a legkisebb jel hatására repül, dolgozik.

Floral Kávézó

Meszecsinka Duó, balra Evgeniy figyel

Nemcsak mi zenélünk a környéken, vannak itt rezidens zenészek is. Kéregető harmonikások uralják a terepet, van 5 éves és van 50 éves is. Egyikük sem tud jól játszani, 1-2 téma tehetetlen ismételgetésével próbálnak ráhatni a vendégek érzelmeire. A kicsik játekharmonikán játszanak, hiányzik a billentyűinek a fele. A legkisebb harmonikás bennragadt a kávézóban és tátott szájjal nézte zenekari beállásunkat. Másnap megjelent a kis harmonikájával a szomszéd utca éttermében, ahol éppen finom görög étkéket fogyasztottunk, megismerte Annamarit és, elfelejtve, miért van ott, csak állt és szélesen vigyorgott rá. A papírzsebkendő árusok rosszabbak. Nem szállnak le az emberről és annyira szemtelenek, mintha ott figyelne a sarkon a védelem. Feltűnő, hogy a város minden pontján csak pzsét árulnak, nem nyílik a fantáziájuk más termékek irányába. Mintha egy korlátolt elme irányítaná az egész koldus hadsereget.

Anselmo Szabival és Morcz Fruzsival

A koldusok, megélhetésért küzdők és narkósok mellett nehéz igazán vágyni az Akropoliszra. Persze a hőség is akadály, amely itt megszokott dolog, nálunk pedig minden szenvedés forrása. Egy laza filmsztár kinézetű és kiejtésű idegenvezető elmondja, hogy az Akropoliszt nem úgy, mint minden más ókori nagy építményt szabad emberek emelték fel. Voltak benne olyan arany szobrok, amelyeket kivehető részekből építették. Erre a legó stílusra sok megmagyarázó elmélet született, most úgy tudják, hogy a művészi alkotásokból háború vagy szükség idején kivettek darabokat, pénzt vertek belőlük a válság finanszírozására, később pedig újra visszahelyezték őket úgy, hogy az ábrázolt test teljességet nyerjen. Tehát az arany szobrok bankok is voltak egyben. Ma másképp működik a pénzügy.

Akropolisz lentről

A "görög saláta" principiumra épült zenei hozzáállást propagaló workshop vezetője azzal kezdi, hogy megmutatja a görög eredetű szavakat a mai nyelvekben. Hát nemcsak a zenével és művészettel kapcsolatos minden fontosabb fogalom az, hanem szinte minden. Amit latin eredetűnek tartunk, az ugye többnyire a görögből emelték ki a rómaiak. Az étlapban is a görög ételnév sokszor segített megérteni az angolt, például kalamári... Én végre rájöttem, hogy a cirill ABC a görögből táplálkozik legalább annyira, amennyire a latinból. Sok felirat "cirill" betűkkel volt írva. Többet köszönhetünk Görögországnak, mint amennyit számon tartunk.

Athén után egy szigetre utaztunk. Ez a része az útnak nem volt megtervezve, Athénban gyűjtöttünk ilyen-olyan infókat, merre érdemes elnézni a közelben, de az irány induláskor fixálódott le. Az egyik szállodai portástól kérdeztük, hogy lehet eljutni Egina szigetre (Athénhez legközelebb eső sziget), ő pedig azt mondta, hogy ő inkább Hydrára menne. Hát mi is Hydrára mentünk.

Nem bántuk meg.

Hydrán nincsenek gépjárművek. Nincs autó, nincs motor. Bicikli sincs. Szamarakkal szállítanak főleg, azokból jó sok sorakozik fel már kora reggel a kikötőben.

Kicsi a sziget és dombos. Ez megmagyarázza, miért nem itt találták fel a Lamborginit, de azt nem, miért nem engedték be még mindig az autókat. A helyzetnek megfelelően az utcák lépcsősek, szűkek, az egész településben egy ősibb rendező erő és nem a geometria az úr.

Régészek a szigettől nem messze megtalálták a legősibb hajóroncsot, amely több mint 4000 éves. Hydrán forgatott Sofia Loren és járt John Kennedy felesége. Ott tartják évente a tradicionális görög zene, rebetiko fesztiválját. És még nem fedezték fel a magyar utazási irodák. Csodálatos hely.

Hydra utcáin sétálva több citromfát láttunk, néhányuk alatt érett citromok. Felvettünk egy párat. Az illatuk olyan gazdag volt, hogy egy északi embernek felfoghatatlan. Ugye ismeretes, hogy a citromot, sok más gyümölcshöz hasonlóan, még zölden szakítanak le a fáról és dobozokban érik a szállítás ideje alatt. Most éppen nyomtam belőle a salátámba, lényegesen lédúsabb, mint a bolti testvére.

Azt tudjuk, hogy a tengerparti településekben a hal finomabb, mint máshol. Azt viszont csak azok tudják felidézni, milyen élvezet azt enni, akiknek nemrég ebben részük volt. Ugyanez érvényes a salátákra, a gyümölcsökre, a görög mézes görög joghurtra. Ezeket ízlelgetve egy falusi étteremben az ember úgy tapasztalja meg az élet értelmét, mint fiatalon. Amikor az életet 100%-osan megéltük és élveztük és nem a sínen haladtunk oda-vissza minden nap.

Amikor az ember megérzi, milyen íze lehet az ismert dolgoknak, rájön, hogy nem a dolgok megléte a fontos, hanem minőségük, a tapasztalásuknak az intenzitása. Például a szerelem egy szép szó, a szerelem megélése pedig ...

A mexikói indiánok világképe szerint világunk kisebb részben érzékelésből, nagyobb részt interpretációkból áll. Egy rövid pillantás, ami szinte semmit sem látott, és már összerakjuk a fejünkben az ismert előképekből a házakat, embereket, ablakokat, a városunk egyik megszokott utcáját. Ha az érzékelést előtérbe hoznánk, elég lenne nekünk a világ úgy, ahogy van. A színei, gazdagsága, szépsége akkora, hogy elegendő a teljes boldogsághoz.

A természetközelség felerősíti az érzékelés szerepét, ezáltal nő az "ok nélküli" boldogság. A Hydrához hasonló helyeken rájövünk, hogy vannak emberi civilizációs modellek, amelyekkel semmi baj nincs. Vannak építészeti stílusok, amelyekbe nem köt bele se konzervatív, se avantgardista. És vannak utak, amelyeken úgy mész hazafelé, hogy tudod - vagy elsétálsz a lakásodig, vagy nem jutsz el oda. Az egyértelműség a lelki béke forrása. A kanyargós, hol kövezett, hol földes út, amely kerülgeti a fehér házakat, a tenger felett őrködő sziklákat és a lakályos éttermeket olyan, mint az élet. És nem olyan, mint az autópálya.