Meszecsinka

Voltunk már egy párszor Panyolán, de ez a hétvége különösen csodás volt. Borbás Béla meghívására mentünk Nyárköszöntő fesztiválra. Mikor megérkeztünk pénteken éjfélkor, ott várt ránk Bea, a Napkapu Vendégház tündére, a barátai, Bori és Robi, és a finom gulyásleves. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Aztán lefekvés előtt Emil és én elmentünk sétálni. Csend, nyugalom, folyópart, a friss és tiszta levegő mély belégzése. Azon az estén magunkba szívtuk az energiát, ami végigkísért egész hétvégén, sőt odafele a kocsiban is éreztem már, szó szerint forróság öntött el.

Másnap kora reggel a pékes kocsi ébresztett. Van még tejes és húsos kocsi meg a hírvivő a kis dobbal, aki kiáll a falu forgalmasabb pontjaira, dobol és kiált: „Internetet lehet rendelniii!” Én keltem ki az ágyból legkorábban (10kor :-), mert a madárcsicsergés és a napsütés olyan jól esett, hogy nem bírtam már feküdni, bár még fáradt voltam, sokáig voltunk fent. Kimentem az udvarra kicsit nyújtózni, nézni a madarakat majd, mikor leültem olvasni, akkor megjött Margit néni, Beát kereste, mert visszahozott neki edényeket. Leült mellém és beszélgettünk. Hajnalba az erdőben szokott gombát gyűjteni, amit, ha kérnek, ad. 81 éves és egész életébe dolgozott, még most is (15 évet simán letagadhatna). Elmondta, hogy sosem félt, de ebben az évben fél. Reggel az erdőben is, pedig ott sem szokott. Mondta, nem tetszik neki ez a világ, ami most van. Sok a „vakucs”. Közben kijött Emil is. Kérdeztük, hogy az mit jelent. A „vakucs” az az ember, aki csak magával törődik, törtető, nincs benne tisztelet. Úgy megtetszett ez a szó nekünk, ő meg olyan kedvesen magyarázott. Mondta azt is, hogy arra, aki egy beszélgetés során nem odaillően beszél, azt szokták mondani, hogy „világtalan”. Kedves Margit néni. Mesélte, hogy ő nem járt iskolába, nem volt rá lehetősége, ezért nem tud írni, olvasni, és kérdezgette, hogy meg tudtuk volna ezt róla mondani. Mert, hogy azt mondják, hogy aki tud írni és olvasni, az már értelmiségi. De, hogy róla sosem mondták meg, hogy nem tud, mert akkora a szókincse, olyan bölcsen beszél. Ezt mi is így gondoltuk. Csak hallgattuk, mert jó volt hallgatni. Ő mindig kedvesen áll a másikhoz, nem akar semmi rosszat, és nem érti, hogy a világ mért ilyen. A vegyileg kezelt élelmiszereket nem eszi meg, a krumplin is megérzi, hogy permetezve volt-e vagy sem. Emlékei szerint az 50-es években, a „téeszesedés” óta kezdtek permetezni, és azzal együtt megjelentek a kártevők is. Korábban alig esett baja a termésnek és mindenki jóízű élelmiszert evett. Emilre nézett és hirtelen abbahagyta a beszélést. Kérdezi tőle, mért néz így. Valami van a nézése mögött, mondja el. Emil mondogatta, hogy még csak most kelt fel, lehet, hogy ezt látja. De aztán később megint kérdezi, hogy mért néz így, valami titok van a nézése mögött. Aztán végül mondta Emil, hogy csak azon gondolkodik, hogy fel kéne venni videóra Margit nénit, hogy miket mond, hogy ezt másnak is megmutathassuk. Azt a tiszta igazságot, amit ő mond. Erre Margit néni csak helyeselt, hogy hát igen, kéne az embereknek. Közben felébredtek a többiek, Orsi és Dávid. Leültek hozzánk, és elkezdtünk enni. Még kicsit maradt a néni, aztán elment. Mennyi őszinteség, tisztaság és bölcsesség van benne. Meg fogjuk még látogatni.

Megjöttek Beáék, hozták a házi kecskesajtot. Emil kivételével mindenki megreggelizett már előtte, de egyszerűen muszáj volt megkóstolni azt a finomságot.

A Napkapu Vendégház, Bea panyolai otthona. Érdemes ellátogatni oda!

A (dupla) reggeli után elmentünk Marlboro Man-hez, hívtak oda, mert ott él egy kicsi őzike, egy hónapos, és az anyukáját lekaszálta a kaszagép.

Így együtt él a kicsi őzi, Erika, rengetek kiskacsával, kiscsirkével, cicával, kutyával, malaccal.

Marlboro Man körbevezetett az udvarában, ami hatalmas volt. Megmutatta a kotlós tyúkot, aki alatt már kikelt egy pár kiscsibe, akkor voltak 3 órásak.

Csodáltuk az embert, hogy mennyire ért az állatokhoz, növényekhez, milyen szeretet árad belőle az állatai felé. Mindenről beszélt nekünk, az összes állatról, Panyoláról, hogy hogy működik ott a közösség. Mindent megosztanak egymással, mert Panyolán mindenki egy (Ez nem a mi fordításunk, a képen látható kövér bácsi szó szerinti idézése!)

Mint a mesékben. Itt egy gyönyörű falu, tele jó emberekkel, akik szeretetben vannak egymással, és tárt karokkal várnak, ha mész. A gyöngytyúk jobb, mint a kutya – mesélte – azonnal riaszt, ha jön a tolvaj. „Vannak itt tolvajok?” – kérdeztük. „Persze, az ölyv, a gólya…”

Gólya van Panyolán bőven, minden oszlopon fészek, ide jöjjenek azok, akiknek még nem sikerült levenni a martenicát.

Marlboro man után ellátogattunk Bélához, akinél volt az esti buli. Felmértük a terepet az esti koncerthez, közben ámuldoztunk, hogy milyen szép a ház, a kert.

Elszaladt az idő, és még nem csónakáztunk a Túron, pedig évek óta tervezzük, úgyhogy most nem hagyhattuk ki. Megszereztük az evezőket, ami után kacskaringóztunk a faluba, mert vagy máshoz mentünk be véletlen, vagy máshoz küldtek. Kellemes idő volt, főleg a vízen és csak eveztünk.

Szépek voltak a behajló fák, a fel-felreppenő nagy madarak, a békák brekegése, a víz nyugalma. Visszafele menet még kis vízimadarakat is láttunk, ahogy a picik futottak a vízen az úszkáló anyjuk után. Kellemesen lefáradtunk.

Visszamentünk a vendégházba, hogy együnk és pihenjünk a koncert előtt.

A drága lányok, Bea és Bori csináltak palacsintát, úgyhogy megint belakomáztunk. A gyors pihenés után elindultunk Bélához. A kertben éppen masszázs zajlott lágy zenére, a légkör máris adott. Mi kipakoltunk, felpakoltunk a színpadra, ami a kerti konyha volt. Közben kínáltak a finom pálinkával, hú, de jó volt. Én nagyon fáradt voltam, testileg főleg (a sok evezéstől), de ahogy telt-múlt az idő, egyre aktívabb lettem. Már a beálláson elkezdtünk improvizálni, és végül megbeszéltük, hogy plusz számokat is játszunk, mert annyira beleillik a környezetbe.

Előttünk fellépett az Endre-Hanna duó. Endre, becenevén Kacsa, a helyi gitáros kísérte a fiatal, szép hangú Hannát. A szőke énekesnőké volt a színpad.

Aztán jöttünk mi. Elég későn kezdtünk, de senkit nem zavart. Nem kellett amiatt félni, hogy kihívja valaki a rendőröket a hangos zene miatt. A koncert nagyon jól sikerült, hullámzott, lélegzett, és ami jó volt, hogy Anna, a tűzzel táncoló, 4-5 számra táncolt. Nagyon jó volt. Lekapcsoltuk a világítást, ment a zene, és szálltak ide-oda a fénygömbök. Jól éreztük magunkat, ittuk a pálinkát, láttuk az emberek arcán az örömöt.

Miután lementünk a színpadról, tüzet raktak hátrébb a kertben. Közben Endre visszament játszani a színpadra, énekelt és gitározott. Később csatlakozott hozzá egy barátja, végül Emil is. Hol dobolt, hol szintizett. Mi pálinkáztunk, beszélgettünk. Egyszer csak hallom, hogy Emil énekel. Közelebb mentem. Egyedül ült a színpadon, gitározott és orosz dalokat énekelt. Én meg kapkodtam a kamera után. Annyira jó volt hallgatni. Körbenéztem, és előtte álltak, messzebb ültek, és mindenki figyelt. Kár, hogy nem tudtunk oroszul, mert szerintem mindenki vele együtt énekelt volna. Magával ragadó volt. Miután befejezte az éneklést (amit még elhallgattam volna egész este), csatlakozott hozzá Dávid meg egy srác, aki dorombon játszott, majd én cseréltem helyet a sráccal. A végén szinte újra koncertet nyomtunk. Sokáig zenéltünk, és elfáradtunk. Elkezdtünk összepakolni, de, még akik ott maradtak a buliból, nyomták a kezünkbe a pálinkát. Énekeltek és marasztaltak, de mi már nagyon fáradtak voltunk.

Másnap eltekertünk a boltba. A gólyafészkekben még mindig tátott csőrrel néznek a bébi gólyák, az utcákon még mindig piroslik a meggy, és van két eladó ház …  

Emil bement a templomba - tegnap megbeszélte a kántorral, hogy amennyiben lesz idő a mise előtt / után kicsit játszhat a templomi orgonán. Már szőttük a terveket Meszecsinka-féle orgonakoncertekről, de most nem adódott a lehetőség az orgona kipróbálására. Nem baj, még jövünk.

Finom bundás kenyér reggelire, és aztán az egész napos ejtőzés. Besegítettünk a főzésbe, felvágtuk a kertből szedett zöldbabot, mert leves készült a frissen szedett mindenből.

Minden a kertből vagy a szomszédból jön. Sokat beszélgettünk, cseresznyét szedtünk, fényt ettünk :-)

Varázslatos volt minden, mint egy mese, egy igazi mese. Még egy nem létező kullancsot is kiszedtem magamból. (Cseresznyeszedés közben meséltem el Borinak, hogy milyen sokat fejlődtem „kullancsügyileg”. Régen visítva zokogtam, hogyha egy kullancs ment belém, mert biztos meghalok tőle, és nem mertem kiszedni. Erre múltkor találtam magamban egyet, és nem zokogtam, hanem kiszedtem, és nem szakadt bele a feje (erre vagyok a legbüszkébb). Miután ezt elmeséltem találtam egy kullancsot a karomban, amit nyugodtan fogadtam, mert beletörődtem, hogy engem szeretnek. A végén izgulva, pálinkával lefertőtlenített csipesszel megpróbáltam kiszedni, amikor is nem tudtam megfogni, helyette elkezdett lejönni a „kullancs”. Hát végül nem az volt, hanem egy kosz. A tanulság: olyantól félek, ami nincs is, szóval nem szabad félnem.)

És az az odaadás, szeretet, amit kaptunk, fantasztikus. Igazi „varázslények”. Most éreztem igazán, milyen az, amikor az emberek összefognak, együtt vannak, és érezni az energiát, a pozitív energiát. Boldog vagyok, hogy megismerhettem a többieket, hogy közelebb kerültem, nemcsak hozzájuk, hanem magamhoz is. Köszönöm a hétvégét.