AM:

Lassan vége az évnek. Lassan vége lesz valaminek. Érzékeny időszak ez, sokunk/sokak számára. Néha el szeretnék futni messzire, világgá menni. Várom a segítséget, hogy jobb legyen, szebb legyen, könnyebb legyen. Aztán rájövök, hogy nem várhatom kívülről ezt, magamban kell megtalálnom. Szívom magamba a természet energiáját. Figyelem a fákat, sziklákat, madarakat. Beszélnek és, ha jobban odafigyelek, érzem, hogy hozzám. Most telihold van. A Hold is mintha közelebb lenne. Múlt hétvégén kirándultunk Badacsonyban, és az erdőben ránk sötétedett. És mégis könnyedén láttuk az utat, mert a Hold világított. Én még sose láttam az árnyékomat a Holdtól.

Tegnap elmentem a vitorlázó repülőtérre kicsit kirándulni (nem volt megtervezve, hogy oda megyek, csak felszálltam egy buszra, és a sok séta után ott bukkantam ki), és gyönyörű volt. Egy madár égi táncot járt, hullott rám a levéleső, gyönyörű színek és napsütés várt. Mint a mesében. 

És a zenélés, zenélés. Az jó, az nagyon jó. Amikor együtt játszunk, összekapcsolódunk, és utazunk. Amikor színpadon játszunk, a közönség is utazik velünk. Leírhatatlan. Végül is, sikerül messzire futnom, világgá mennem, mert a zenével bárhova és bármeddig elmehetek.